Fűszeres alma energiagolyók

Szóval… Ott vannak a főétkezések. Viszont, nem csak azokból áll egy nap, és azért mindenki eszik valamit két fő étkezés között. Ilyenkor sokféle nassolni való felé nyúlhatunk, és be kell valljam, azért régen én nem mindig az egészséges verziót választottam. Viszont ez az életvitel, amibe csöppentem, rávezetett az egészséges nasikra. Minden elismerésem azoknak, akik kibírják csipegetés nélkül. Én nem az a fajta vagyok, így mindig kell, hogy legyen nálam valami. Ebben a bejegyzésben megosztom veletek az egyik kedvencemet.

Ezek az energiagolyók ellepték a social média felületeit, amikor szóba kerül a nasi. Tudtam róla, hogy léteznek, de én ezelőtt, még nem próbálkoztam vele. Ebből kifolyólag, ez a legelső recept, amit kikísérleteztem magamnak, és egyszerűen oda vagyok érte! Glutén-, tej– és feldolgozott cukor mentes finomság pár perc alatt, amit ha van almapürénk kéznél, még főzni sem kell. Azonban, azoknak, akik nem vettek a boltban, vagy csak szeretik ezt is maguk elkészíteni, leírtam azt is, hogy én hogyan főztem meg az almákat. Görgess lejjebb a finomságért!

Fűszeres alma energiagolyók

Tökéletes energia bomba és nasi a rohanó hétköznapokban, aminek almáspite íze van. Egyszerű és gyors falatok.
Course Snack
Keyword alma, energiagolyó, fahéj, gluténmentes, nasi, vegan
Prep Time 25 minutes
Cook Time 35 minutes
Servings 25 golyó
Author marcsisplate

Ingredients

Alma puré

  • 4 alma Pink Lady
  • 1 tk fahéj
  • 1/2 tk kardamom őrölt
  • 1/4 tk ánizs őrölt
  • 100 ml víz
  • juharszirup (választható)

Energiagolyók

  • 2 bögre zab gluténmentes
  • 2 ek juharszirup
  • 1 ek mandulavaj
  • 3 ek alma püré
  • 1 tk vanília aroma
  • 1 csipet

Instructions

Alma püré

  • Mosd és pucold meg az almákat. A Pink Lady fajta eleve egy kicsit savanykás és édes egyben, így nem szükséges édesítő hozzáadása. Darabold fel kis kockákra.
  • Add hozzá a fűszereket, és forgasd meg benne az alma darabokat úgy, hogy mindenhova jusson egy kicsi. Öntsed át egy lábasba, és kapcsold fel közepes lángra a tűzhelyedet.
  • Add hozzá a vizet, amjd fedd le fedővel. Hagyjad párolódni az almát addig, amíg puha nem lesz. Néha keverd meg.
  • Ha puha az alma, vedd le a tűzről, és turmixold össze. Kóstold meg. Ha édesebbre szeretnéd, akkor adj hozzá juharszirupot, vagy más édesítőt.

Energiagolyók

  • Daráld le a zabot egy konyhai robotgépben, amíg liszt szerű állagot nem kapsz.
  • Adj hozzá minden más hozzávalót, és a konyhai robotgépben daráld addig, amíg egyenletes nem lesz.
  • Forázd meg a golyókat (kb diónyi méretűre). Tegyél a tenyeredbe egy kis fahéjat, ami így befedi majd a golyókat.
  • Eheted rögtön is, vagy elteheted a hűtőbe későbbre.

Notes

Alma püré: Ez az adag több, mint amire szükséged van a recepthez. Egy hétig a hűtőben eltárolhatod, és hozzaadhatod más ételekhez is.
Ha nem szeretnél magadnak elkészíteni, nyugodtan használhatsz boltit is.
Mandulavaj: Nyugodtan használhatsz más magból készült vajat is (Pl.: mogyoróvaj, kesudió vaj, stb.).
Juharszirup: Ezt is nyugodtan lecserélheted más édesítőszerre.

Ezek a kis golyók bármikor bárhol jól tudnak jönni. Szerencsére ha nincsenek hűtőben, akkor is megtartják a formájukat, és finomak maradnak. Mivel az almapüré recept több, mint amire szükséged lesz, így azt nyugodtan tedd el későbbre a hűtőbe, egy hétig eláll. Rakhatod palacsintára, gofrira, húsokra, akár joghurtba is. A lehetőségek száma végtelen!

Remélem inspiráltalak egy kis egészséges falatozásra!

Jó főzést!

 

Marcsi

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .